2013. augusztus 30., péntek

Bodrogköz florisztikai vizsgálata

 
Bodrogköz
 
               Bodrogközt joggal nevezhetjük ”rejtett szépségű tájnak”, mivel valódi szépségét és kincseit csak az láthatja meg, aki képes felfedezni az apróságokat és a rejtett szépségeket. Bodrogközt csak mesterséges eszközökkel lehet felülről szemlélni, mert sem benne, sem pedig határaihoz közel nincsenek olyan magaslatok, melyek teljes áttekintést engednének meg. Az a néhány vulkáni eredetű hegykúp, amely északi peremén található, nem nyújt teljes rálátást a tájra.
               Ma három folyót tartunk számon, melyek Bodrogköz határait alkotják. Az első, a hatalmas síksági folyó, a hömpölygő Tisza, jelentősen hozzájárult a mai tájkép kialakulásához. Az elhagyott medrek, mint a Tice és a Karcsa bizonyítékai annak, hogy évezredekkel ezelőtt a Tisza vándorolt, szinte hegynyi homokot és más hordalékot sodort magával, melynek eredményeképp épített folyóhátakat, melyek a mai településeknek adtak alapot, pusztította a jégkorszak végén felhalmozott homokhegyeket.  Ma, részben mesterséges medrében hömpölyög, határt alkot Zemplén és Szabolcs megyék között.
A második folyó, mely e terület határait jelöli, a Latorca. Mihelyt vizei átfolynak a mai hivatalosan körülhatárolt Kárpátaljától, szinte azonnal a síksági folyó jellegét ölti fel. Széles kanyarulatait zömmel ma is megőrizte, hiszen csak nem régen szabályozták, így nagyban megőrizte ősi jellegét és természetességét. A Latorca valóban határfolyó, s ebből a jellegéből mit sem vesztett azzal, hogy közúti hídja van, amely összeköti a két partot. A lapályon áradáskor gyakran szétterülő folyó két partját egykor széles sávban fedték a szinte átjárhatatlan mocsárerdők és ártéri ligetek.
               Végül itt van a névadó Bodrog. Nincs forrása, mert folyók egyesüléséből jött létre. A Bodrog lényegében a Latorca és az Ondava egyesüléséből keletkezett. Ez a terület természetföldrajzi szempontból két nagy egységre osztható, mégpedig síkságra és hegyvidékeire. Zöme síkság, amely az Alföld északkeleti nyúlványa. Dél és kelet felé nincsenek természetes határai, nyugaton a Zemplén- szigethegység és az Eperjesi-Tokaji hegylánc. Északon pedig a Vihorlát hegyei zárják.


Éghajlata
 
          A Bodrogközben a mérsékelten hűvös-mérsékelten száraz éghajlat jellemző, míg a Zempléni-hegység 250-300 méternél magasabban fekvő részei (vagyis a hegység túlnyomó része) a mérsékelten hűvös-mérsékelten nedves éghajlati típusba tartoznak.
          A nyugat felől érkező szelek csapadékterhüket a Zempléni-hegység szélfelőli oldalán és közepén hullatják le. A területen nagyon ritka a szélcsend. Ennek oka, hogy az északról a Bodrog völgyén, keletről pedig az Alföldön át akadály nélkül áramlanak a Kárpátok láncain átnyúló hidegebb légtömegek. Ez az észak-keleti hideg széláram az egyik oka annak, hogy a Zempléni-hegység hazánk egyik leghűvösebb területei közé tartozik.
          A napsugárzás a legfontosabb éghajlati tényező, melynek éves összege 105-106 kcal./cm2. A domborzatnak nagyon nagy szerepe van a globálsugárzás területi eloszlásában. A déli kevésbé árnyékolt lejtők több, az északi hosszabb ideig árnyékba kerülő lejtők kevesebb napsugárzásban részesülnek. A hőmérséklet területi eloszlása a Zempléni-hegységben változatos, 100 méterenként 0,5 C-ot csökken, így az alacsonyabb peremtájak és a legmagasabb északi hegycsoport évi középhőmérséklete között nagy a különbség. Az évi középhőmérséklet a Bodrogközben 9-9,5 C között változik.
          A csapadék a Zempléni-hegységben általában 600-700 mm között változik.

 
Talajtana

          A talajok modern genetikai osztályozási rendszere szerint Bodrogköz domináns talajtípusai az anyagbemosódásos barna erdőtalaj és a Ramann-féle barna erdőtalaj, amelynek változatai között megtalálható a nyirok, a kőpor, a lejtőtörmelékes, kőzettörmelékes és a középkötött vályog, valamint a vályogos lösztalaj.
          Legelterjedtebb a vulkáni kőzetek málladékából keletkezett agyagos nyiroktalaj, amiben gyakori a kőzettörmelék, kőzetzárvány. A vizet nehezen szívja be. Vörös színét a vas-hidroxid adja, a növekvő humusztartalomról egyre sötétebbre válik.
          Második meghatározó talaj a löszből képződött "sárga föld". Fajtái a lejtőtörmelékkel, kőzettörmelékekkel, fosszilis talajjal kevert lejtőlösz és löszvályog, valamint a homokos lösz.
          A fő talajtípusok között szerepel még az erősen átkovásodott kőzetekből és horzsakőből keletkező kőpor.

Biológiai jellemzők:

Növénytársulások és növények
 
          Bodrogköz növényvilága sajátosan gazdag és változatos. A változatosság nem csak a geológiai és felszíni feltételekből következik, de lényegében itt fedi egymást a pannon, a kárpáti, a szarmata és az illír flóratartomány. E gazdagságot illusztrálja, hogy 277 itt élő faj szerepel a szlovákiai védett- és veszélyeztetett növények jegyzékében, sőt ezekből 8 bennszülött növény is itt található.
Veszélyeztetett és ritka fajok:  Magyarpalka (Acorellus pannonicus), Sziki üröm (Artemisia santonicum subsp. Patens), Parti laboda (Atriplex litoralis), Kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), Látonya (Elatine ambigua), Kockás liliom (Fritillária meleagris), Pettyegetett őszirózsa (Galatella punctata), Kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe), Sziki mézpázsit (Pucinellia limosa), Sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), Aggófű (Senecio doria), Lápi pitypang (Taraxacum palustre), Réti ibolya (Viola pumila), Tőzegibolya (Viola stagnina), Sárga borkóró (Thalictrum flavum).
 
Bodrogköz növénytársulásai

          A Zemplén flóráját és növénytársulásait tekintve is szubmontán és montán öve átmenet a Középhegység és a magas Kárpátok között. Szembetűnő a kettős jelleg: a pannon és kárpáti karakter.
Fajtái:

A, Eredeti növénytársulások:

a., vizek és mocsarak növényvilága
b., ártéri erdők
c.,  fátlan sziklás területek

B, Másodlagos növénytársulások:

a., ártéri rétek, legelők növényvilága
b., nedves rétek növényzete
c., galagonyás futóhomok növényzete
d., sziklás gyepek

 Eredeti növénytársulások:
a., vizek és mocsarak növényvilága:

Apró békalencsés (Lemnetum minoris):
Kisvizekben a térség gyertyános és bükkös öveiben és a folyók holtágaiban gyakori lebegőhínár. A rence-békalencse hínárral gyakran alkot komplexet. pl. Sárospatak: Tenger-szem, Ó-bodrog.

Vízidara hínár (Wolffietum arrhizae):
 Sekély, meleg vizekben fellépő ritka csaknem egyfajú, lebegő hínár együttes. Alkotója a legkisebb virágos növény, apróelliptikus vagy gömbös teste 0,5-1 mm. Kísérői békalencsék egy-egy példánya. Bodrog holtágakban szórványos.

Rence-békalencse hínár (Lemno-Utricularietum vulgaris):
 Kisvizek, holtágak, nádas-szegélyek gyakori lebegő társulása. Társulásalkotók a Lemna minor, L. trisulca, Spirodela polyrrhiza , Utricularia vulgaris, szálanként a Hydrocharis morsus-ranae.
Kiemelt fajok közé sorolandó még az: Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa), Kolokán (Stratoites aloides), Vizidara (Wolffia arrhiza)
            A nádasok növénytársulása a parti sáv jellemző csoportja. Kiemelt fajok közé tartozik:
Nádi boglárka (Ranunculus lingua), Nagy viziboglárka (Batrachium aquatile), Úszó hidőr (Alisma grammineum), Hernyópázsit (Beckmannia eruciformis), Gyilkos csomorika (Cicuta virosa), Szúrós káka (Schoenoplectus mucronatus), Mocsári aggófű (Senecio paludosus), Mocsári csorbóka (Sonchus palustris ), Fénylő kutyatej (Tithymalus lucidus), Kúszó csalán (Urtica kiovensis)

b., erdők:
1., erdősztyep: (átlagosan 400 m tengerszint feletti magasságig)
- juharos-tölgyesek, molyhos-tölgyes bokor-erdők, nyílt tölgyesek,
2., lomberdők:
- tölgyes öv (átlagosan 600 m tengerszint feletti magasságig): a
magasabb régióra jellemző
- gyertyános-tölgyes (átlagosan 700 m tengerszint feletti magasságig)
- bükkös öv (átlagosan 700 m tengerszint feletti magasságtól felfelé)
 
Puhafaligetek:
a., Bokorfüzesek: Elhelyezkedésüket figyelembe véve a sekély tó-, folyóparti sávban található. Legjellemzőbb fajai:
Csörgefűz (Salix fragilis), Mandulafűz (Salix triandra), Kosárkötőfűz (Salix viminalis),
Csigolyafűz (Salix purpurea), mely a peremi folyók és a nagyobb patakok menti kavicsos, durvahomokos partokon gyakori.
b., Fűz-nyárfa ligetek: A fűz-nyárfa liget erdőtípusának alapfeltétele valamilyen állóvíz közelsége, mely pl. Karcsa tóra is jellemző. Itt fellelhető fajok közé tartozik:
Enyves éger (Alnus glutinosa), Fekete nyár (Populus nigra), Fehér fűz (Salix alba), Szeder (Rubus sp.), Fekete bodza (Sambucus nigra), Nyári tőzike (Leucojum aestivum), Tiszaparti- margitvirág (Leucanthemella serotina)

Keményfaligetek:
          Találkozhatunk velük foltonként a gátak hullámtéri oldalán és a morotvák partjain is. Főként magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp pannonica), vénic és mezei szil (Ulmus laevis, U. minor) alkotja a lombkoronaszintet, néhol fehér és fekete nyarat (Populus alba, P. nigra) másutt Kocsányos tölgyet (Quercus robur),valamint közönséges gyertyánt (Carpinus betulus), Kislevelű hárst (Tilia cordata) találunk benne. Cserjeszintje igen fejlett. Aljnövényeztében találhatunk erdei fajokat, mint pl. az erdei varázslófüvet (Circaea lutetiana), gyöngyvirágot (Convallaria majalis), és mocsáriakat is, pl. a mocsári nőszirmot (Iris pseudacorus), Kardlevelű madársisak (Cepalanthera longifolia), erdei szőlő (Vitis vinifera subsp. Sylvestris).

Védett élőhelyek:
Az európai jelentőségű Bodrog Természetvédelmi Terület – az alábbi európai jelentőségű élőhelyeket védi:
– ártéri fűz-, nyár- és égerfa erdőket,
– a síkságoktól a hegyvidékekig terjedő vízfolyások, Ranunculion fluitantis és Callitricho-Batrachion vízi növénytársulásokat.

 
Másodlagos növénytársulások:
a., ártéri rétek, legelők növényvilága
 
     Ezek a területek emberi tevékenység során alakultak ki, másodlagosan. Bodrogköz rétjei, legelői nem hasonlíthatók össze Szlovákia más területén elhelyezkedő rétjeivel, legelőivel, tájegységeivel. Elterjedésük foltokban figyelhető meg, partok vagy gátak mentén, valamint kisebb medencékben. Elterjedtebb fűfélék közé tartozik: Tarackos tippan (Agrostis stolonifera), Réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), Angol perje (Lolium perenne), Réti csenkesz (Festuca pratensis).
 Egyéb, itt megtalálható, fajok:
Gyíkhagyma (Allium angolosum), Réti iszalag (Clematus integrifolia), Libapimpó (Potentilla anserina), Kúszó boglárka (Ranunculus repens), Szürke aszat (Cirsium canum), Kék iringó (Eryngium planum), Csombormenta (Mentha pelugium), Kúszó boglárka (Ranunculus repens)
 
b., galagonyás futóhomok növényzete
 
           A síkságon önállóan kialakult homokbuckák eredeti növénytakarója nyílt homoki erdő, azaz más néven gyöngyvirágos erdő volt valaha. A fás növényzet csak foltokban maradt meg, ugyanis az emberek ezeket a területeket települések létesítésével megtépázták, lecsökkentették számukat. Ennek köszönhetően a homokbuckákon másodlagos növénytársulások jöttek létre.

Jellemző fajok: Cickafark (Achillea ochroleuca), Pusztai ternye (Alyssum dessertorum), Szürke repcsény (Eryssimum diffusum), Magyar csenkesz (Festuca vaginata), Szürke hamuka (Koeleria glauca), Kisvirágú habszegfű (Otites borysthenica), Fényes poloskamag (Corispermum nitidium), Szőrös nőtippan (Eragrostis pilosa), Homoki keserűfű (Polygonum arenarium)  

c., sziklás gyepek

     A Bodrogköz területét figyelembe véve elterjedésük csekély. Csupán a Tarbucka csúcsterületeire korlátozódik. Ezen a területen főleg lágyszárú aljnövényzet figyelhető meg.
Sárga hagyma (Allium flavum), Kései perje (Cleistogenes serotina), Borzas szulák (Convolvulus pedemontana), Érdes perje (Poa pannonica subs. Scabra).
         A vulkanikus eredetű dombok területén fordul elő a veszélyeztetett és ritka fajok legnagyobb többsége, mely a helmeci dombság és a Tarbucka valóságos kincstára.
          Kiemelt fajok közé sorolandó a : Cingár gombafű (Androsace elongata), Tejelő buvákfű (Bupleurum prarealtum), Kis ezerjófű (Centaurium erythreae), Mezei fejvirág (Cephalaria transsylvanica), Felálló iszalag (Clematis recta), Paczoszki-tyúktaréj(Gagea paczoskii), Buglyos kocsord (Peucedanum alsaticum), Piros pozdor (Scorzonera purpurea).
         A Felső-Bodrogköz (Zemplén megye) területére jellemző a sekély talajú, mészköves talajú sziklagyepek, melyek a Bodrog folyó jobb oldalán fordulnak elő. Elsősorban Ladmóc (Ladmovce), Szőlőske (Vinicky), Zemplén (Zemplin) határában helyezkedik el.
Ide tartozó fajok: Méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), Tavaszi hérics (Adonis vernalis), Bunkós hagyma (Allium sphaerocephallum), Tüskés ördögbocskor (Caucalis platycarpos), Fekete madárbirs (Cotoneaster niger), Keskenylevelű gyujtoványfű (Linaria angustissima).    

 Vizsgált biotópok

         Az általam vizsgált biotópok közé tartozó területek a szántóföld-, tavak és folyó mentén élő, valamint a rétek, legelők növényei.
          A szántóföldek területén meglévő növények között található a pipacs (Papaver rhoeas), a kamilla (Matricaria chamomilla), a lila mezei szarkaláb (Consolida regalis), a fehér libatop (Chenopodium album), fakó muhar (Setaria glauca), a kutyatej (Euphorbia peplus), a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), az apró szulák (Convolvulus arvensis), a mezei katáng (Cichorium inybus), a pásztortáska (Capsella pastoris), a bársonyos árvacsalán (Lamium amlexicale), a közönséges aggófű (Senecio vulgaris), az aprócsalán (Urtica urens), jellemző a mi területünkre a vadkender(), a napraforgó (Helianthus annuus) és az útszéli bogáncs (Carduus acanthoides).
          A tavak és folyók területére jellemző növények közé tartozik az ártéri veronika (Veronica beccabunga), a mocsári nefelejcs (Myosotis palustris). A legnagyobb számban pázsitfűfélékkel találkozhatunk ezen a területen pl. fakó muhar (Setaria glauca), a ragadós muhar (Setaria verticillata), a réti csenkesz (Poa pratensis).
            A rétek és legelők növényvilága a leggazdagabb. Szebbnél szebb növényekkel találkozhatunk, melyek szemet gyönyörködtető színeikkel kápráztatnak el. Közéjük tartozik pl, illatos ibolya (Viola odorata), a fehér mécsvirág (Melandrium album), a vad szászorszép (Bellis perennis),a kicsiny gombvirág (Galingsoga parviflora), a kutyatej (Euphorbia peplus), a ragadós muhar (Setaria verticillata), a csattogó eper (Fragaria viridis), a fekete üröm (Artemisia vulgaris), a szőrös disznóparaj (Amaranthus retroflexus), a havasi nefelejcs (Myosotis alpestris), a terebélyes harangvirág (Campanulla patula), a mezei szarkaláb (Consolida regalis), az erdő szélén megtalálható a gyöngyvirág (Convallaria majalis). Ezen kívül megtalálható a zerge boglárka (Trollus europeaus), mezei zsálya (Salvia pratensis), az aprószulák (Convolvulus arvensis), a közönséges orbáncfű (Hypericum perfoliatum), az ékes keserűgyökér (Picrius hieracioites), a fehér lóhere (Trypholium hibridum), a kamilla (Chamomilla matricaria), a mezei katáng (Cichorium intybus), a gyepübükköny (Vica sepium), a kúszópimpó (Potentilla reptans), az erdei turbolya (Anthriscus sylvestris), a farkas kutyatej (Euphorbia cyprarissias), az orvosi szappanfű (Saponaria officialis), a mezei tyuktaréj (Gagea pretensis), a pásztortáska (Capsella pastoris), a gyujtoványfű (Linaria vulgaris), a foltos árvacsalán (Glechoma hereracca), a bársonyos árvacsalán (Lamium amplexicale), a közönséges aggófű (Seneccio vulgaris), a nagy útifű (Plantago major), az orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis), a mezei gyöngyköles (Lithospermum arvense), a hagymás fogasiv (Denarius pulbifera), az odvas keltike (Coridalis cara), a vérontófű (Potentilla erecta), a nagyvirágú ibolya (Viola riviniana), a selyemmályva (Abutilon), a réti csenkesz (Poa pratensis), a vadrozs (Bromus tectorum), a szálas levelű vértesi imola (Centaurea scabiosa), a szögletes bársonykerep (Tetra gonolobus maritimus), a salátaboglárka (Ficaria verna), a mezei zsurló (Equisetum arvense), a habszegfű (Silene acaulis), a vérehulló fecskefű (Chelidonium majus), a mezei here (Medicago campestre), a tejoltó galaj (Galium verum), a sárgarezeda (Rezeda lutea), az erdei mályva (Malva silvestris), a cickafark (Leucanthemum millefolium), a mályvarózsa (Malva sylvestre), valamint az erdei szamóca (Frangaria vesla).

 
Felhasznált irodalom

BOGOLY J. 2004, Felső-Bodrogköz és Ung-vidék kisenciklopédiája. Királyhelmec
BOGOLY J. 1992, Királyhelmec. Pozsony, Madách kiadó
TUBA Z. 2008, Bodrogköz. Gödöllő- Sárospatak: Lórántffy Zsuzsanna Alapítvány 
SLOBODNIK Vladimir, KADELCIK Ján 2000, Mokrade Slovenskej Republiky. Prievidza: SZOPK

 
 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése